Sziasztok! Zoli vagyok , 20 éves,foglalkozásom felfedező. Egy főiskolai Erasmus pályázattal jutottam ki erre a szemeszterre Prágába. Minek után kb. 5 hónap alatt sikerült elintézni, majdnem az összes papírmunkát(még a támogatásom valahol lóg a levegőben) és végigdolgoztam a nyarat, hogy bejárhassam valamennyi cseh kocsmát, végre megérkeztem Prágába. Szerencsémre összeismerkedtem egy távoli barátom által egy lánnyal, aki segített nekem szállást szerezni. Ezt fontos megemlíteni, mivel ez a folyamat nem volt annyira egyszerű. Megpróbáltam legalább a lakás árát kihozni az ösztöndíjamból, viszont az átlag árak-e fölött voltak. Aki megközelítette a számomra megfelelő árkategóriát az legtöbb esetben nem írt vissza az e-mailjeimre. Aztán végül kb. 3 hete sikerült elérnem ezt az irodát,ahol kaptam jóval átlag ár alatt egy „lakást”. Igaziból ez a lakás egy ágyat takar közel havi 50 000 ft-ért. A lakótársaimat még nem ismerem, de az tutti, hogy legalább 9 vagy 10 fő van a lakásban. Egy fürdőszobára, egy konyhára és nem olyan hatalmas területre. A többieket még azért nem ismerem, mivel csehek és hétvégén nem voltak itthon vagy köszönés helyett berohantak a szobájukba.
Pénteken érkeztem. Szüleim egy hosszú hétvégés kirándulás kapcsán lehoztak kocsival. Miután kiderült, hogy az apartmanban ahol lakni fognak 4 helyett 5 ágy van, velük maradtam, amíg itt voltak, lévén hogy úgyis tök egyedül lettem volna. Miután átvettük a lakást nyugtatásként sétálgattunk a városban egy kicsit… Konkrétan a főtér környékén, mivel a hozzánk csatlakozó nénikém még sosem járt itt, így minden boltot meg kellett nézni tüzetesebben. Estére eléggé elfáradt mindenki, ahhoz hogy ne azon stresszeljenek, milyen luxusban fogok élni minimum még 2 hetet.
Szombat reggel arra keltem, hogy édesanya iszonyat ideges. Rájött, hogy az iskolám nem egészen a várnál van, ahol én néztem, hanem jóval arrébb. A legijesztőbb az volt számára, hogy nem volt rajta a kihajthatós Prága térképen a hely. Gyorsan megnéztem én is, hogy mennyire vagyubnk messze, aztán rájöttem, hogy légvonalba tényleg a világ másik vége (kb. gyöngyösi-kőbánya kispest), viszont metróval nincs több 45 percnél. Délelőtt ketten elmentem édesanyával megnézni, hogy még is hol van az a rohadt messze. Rendkívül pozitívan csalódtam Prágában. Az utat metróval tettük meg , ami lényegesen szélesebb és valamivel csöndesebb is ,mint nálunk. Egy üvegtetős, rendkívül rendezett metrómegállónál szálltunk le, ahol kiérve egy egész más várost láttunk. A jobb oldalunkon a Duna-pláza mögöttihez hasonló, modern hangulatos lakóparkok voltak, a másik oldalt pedig egy végeláthatatlan tízemeletesekből álló, de nem lepukkant betondzsungel. Mivel nem nagyon igazodtunk ki azon, hogy innen hogy is tovább, megkérdeztem kb. 3 embert, merre van a suli. Ebből 2 nem akart megszólalni angolul, egy pedig nem tudta. Végül egy szórólapozó társaságtól kérdeztük meg, ahol a hölgy minimálisan törte az angolt. Miután elmondta, hogy mi a helyes irány hozzátette, hogy melyik busszal kell majd két megállót mennünk. Akkor már kezdtem ideges lenni, hogy tényleg kint leszünk a világ végén. Végül utánunk futott a hölgy, hogy bőven jók vagyunk gyalog is és tényleg nincs messze a suli. Tényleg nem volt messze. A modern épületek között volt egy hosszú 4 emeletes irodaháznak tűnő épület, ahol a következő fél évben okosodhatok majd. A nap többi részében apámmal és húgommal söröztem a vármelletti teraszon leírhatatlan panorámával. Röhögtünk a húgom cseh kiejtésein, rögtönzött marionett babás produkcióján a Károly-hídon és a nénikém számlakérésén (Would you like to pay) . Este még megnéztük a főtéren a torony játékot. Ennek az a különlegessége, hogy óránként a halál kondítja meg a harangot, apostolok forognak végig az ablakokon és a toronyból tiszt trombitál. Most egy kivetítést is láthattunk a torony 600 éves történelméről. A falon megelevenedett az 1410-es építés, háborúk, járványok, egészen a torony mai formájáig. Szerintem fantasztikus látvány.
Vasárnap reggel kimentettük apa kocsiját egy stadionból, egy focimeccs mellett(ott volt az apartman parkolója). Ezek után leraktak a lakásnál, majd elindultak hazafelé. Egy angolul nem beszélő cseh lakótárs meghívott egy pohár sörre, hogy meglegyen a közös nyelv, de nem beszéltünk túl sokat. Inkább elugrottam a Billába vettem magamnak zsömlét vacsira, aztán összefutottam Dórival (aki segített nekem lakást szerezni). Egyébként ő Angliában tanul és ide jött Erasmussal. Érdekes dolgokat tud a világról és pörgős lányka. Vele is tettünk egy kisebb kört a belvárosban. Ettünk 700 ft-ért krumpli levest cipóban, ittunk 300 ft-os sört és 20 %-os szervízdíjat fizettünk még, tehát baszott drágán. Ezek után szereztem magamnak cseh sim kártyát a vodafontól és megnéztünk plázát is, hogy füzetet vegyünk Dórinak. A pláza emeletenként különféle összezsúfolt üzleteket tartalmazott. Elég hamar kimenekültünk. Délután lehűlt a levegő és végig csöpögött az eső. Keringtünk egy kicsit a görbe sikátorokban is, majd megnéztem, hogy magyar partnerem milyen lakást kapott ki (nem sokkal jobb) és végignéztem a füves könyvét. Ez után elindultam haza (kb. negyed óra volt). Szerencsére közel lakunk egymáshoz, tehát hamar tudok magamnak partnert találni egy sörhöz. Estefelé megérkezett az egyik szobatársam. Meglepően jól beszél angolul, ahhoz képest, hogy cseh. Hálisten dohányzik , így sikerült kiküszöbölni azt a problémát, hogy az erkély nélküli lakásunkból 4 emeletet kelljen lesétálni, hogy rágyújthassak. Lazán belement, hogy hajoljunk ki az ablakon cigizni. Egyébként segítőkész, érdeklődő gyerek. Kiderült, hogy sulis menzákon akár 500 ft-ból is ehetek ebédet, úgyhogy holnap felfedezem ezt a terepet is.
Vasárnap jelentkezek legközelebb, addigra remélem jobban feltalálom magam és történik valami érdekes is.
