Ismét itt vagyok! Kicsit megcsúsztam, mivel a hétvégén vendégem volt, de most megpróbálom leírni a hetemet.

Hétfőn cseh órával kezdtem. Előadást kellett tartani magunkról csehül, teljesen alap mondatokból összerakva. A pár mondatos monológ után pár kérdést kellett feltenni, annak érdekében, hogy meg tudjuk, mennyire volt érthető a többiek számára a bemutatkozó. Én voltam az első előadó, úgyhogy még nem volt viszonyítási alapom. Arra a kérdésre, hogy van e macskám valaki belökte, hogy kutyám van, ami igaz, viszont csak a húgomról beszéltem. Estére kiderült, hogy a barátnőm tuttira meglátogat a hétvégén, aminek nagyon örültem, csak a szobatársamnak nem tudtam szólni, hogy készüljön úgy. A hír megünneplésére természetesen a Propagandában került sor. A többiekkel megbeszéltük, hogy megállunk 2 sörnél, mivel másnap dogát írok és mindenkinek korán lesz órája. Természetesen a 2-ből 4 lett a koránból meg fél éjfél. Az este folyamán beszélgettem a 28 éves osztrák csoporttársunkkal, aki 29-30 évesen fogja megkapni az alapszakos diplomát és egész jó esélyeket lát rá, hogy ezzel állást is szerezzen. Eddig egyébként nővérként dolgozott, csak arra gondolt, hogy jól jön még egy papír. Egy idő után átváltottak a körülöttem levők vizsgás, sulis témákra, így átültem a spanyolokhoz. Az egyik spanyol lány, akinek ellopták a pénztárcáját megerősített abban a tudatomban, hogy ha turista vagy, akkor kúrvára leszarja a helyi hatóság, hogy mid veszett el. Azt aláírom, hogy egy pénztárcán nehéz segíteni, de mondjuk a szobatársam laptopja az érdekesebb sztori. A tolvaj meglett, viszont a laptopnak meg a kártérítésnek lábakelt. Mivel a spanyolok Berlinbe készültek a hétvégén, így odaült hozzánk Linda (a német lány), akivel egyébként szeretek beszélgetni, főleg ha nincs valami gondja, ami ritkán esik meg. Most épp kifogta a csípős Beherovkát, amitől negyed órán keresztül szenvedett.

Kedden megint hosszú napunk volt. 6 tanórára kellett beülnünk. Észrevettem, hogy ez a gimnáziumban semmit nem jelentett, de utána, meg főképpen itt teljesen elszoktam ettől. EU-val kezdtünk, amiről kiderült, hogy zh szerűséget írunk. Természetesen egy szót nem tanultam, de a kifejtős kérdést sem nagyon értettem, ígyhát nem is zavartattam magam rajta túlságosan. A hetemet úgyis az angol tanulással töltöttem, ígyhát azt a zh-t akartam jól megírni. Sajnos ez sem sikerült, a nyelvi és tudásbeli hiányosságok miatt, bár főként az első dominált itt. Elszántam magam, hogy kicsit jobban ráfekszem az angolra, bár ez a hét második felében nem teljesült. Sok ideje az első este, hogy nem volt programom estére. Egy páran hívtak a nation2nation partyba, de az előző két héten rohadtul elment tőle a kedvem, más programot pedig nem találtam. Szerencsére egész jól ment a netem, így megnéztem a „Casino” című filmet, ami a maffia és a szerencsejáték és egyéb kapcsolatokat mutatta be a régi Vegasban.

Szerdán végre megjött a válasz az utazási irodától, így nekiálltam kidolgozni őket és átnézegetni az ajánlott weblapokat. A legnehezebb a cseh turizmus lapja volt, mivel nem találtam meg az angol lehetőséget, így a google fordítóval szenvedtem egy darabig, de végül feladtam. Még az esti buli előtt meg kellett beszélnem a szüleimmel, hogy mire lenne szükségem otthonról (csak a legfontosabbak: magyar pálinka, Gyulai, Sopiane, Piros Pöttyös). Ennek mondjuk egy részét elosztogatom a csoporttársaimnak, de nyílván van, ami nekem is jól jön. Végül kilenc körül odaértem a technikus suli nemzetközis, prezentációs bulijára. Sajnos most a kaja, piakóstolásról lecsúsztam, de a prezikről nem maradtam le. Argentína, Venezuela és Peru mutatkozott be. Argentína a focira fektetett nagy hangsúlyt, Peru pedig természetesen a tájakra. Venezuela mindenre büszke volt és nagyon jó országnak mutatták be a sajátjukat. És nekik volt a legmókásabb táncos versenyük is. Ettől függetlenül a venezuelai srác, arra a kérdésemre, hogy szeret-e ott lakni, nem adott egyértelműen helyeslő választ. Viszont egy szilvesztert ki kéne ott próbálni. A prezentációk után a fél társaság megint lelépett, viszont a hely sokkal kisebb volt, így bőven elég volt a társaság egy kis bulizásra. A szórakozást egy viszonylag idegen társaságba kezdtem. Egyszer csak középre került egy asztal, úgyhogy asztalon táncolással folytattam. Ez után beszélgettem csehekkel, akik szerint a Gambius a legjobb sör náluk. Kóstoltam Beherovkát egy szlovén sráccal, de rájöttem, hogy miért nem tettem ezt meg eddig. Végül szép lassan eltűnt az összes ember, akit jobban ismerek, így én is hazamentem 1 óra környékén.

Csütörtök reggel végre találkoztam a szobatársammal, így szóltam neki, hogy péntektől, hétfőig vendégem van. Azt már megbeszéltük, hogy az önmegtartóztatással kapcsolatos kultúránk lényegesen különbözik, így mondta, hogy megpróbál a barátainál aludni, de nem biztos benne, hogy megoldható. Ez természetesen nem volt túl jó hír, de ezt tetőzte a délután érkező asszisztens, aki bejelentette, hogy pénteken lehet, hogy lesz még egy fő a szobánkban. Ezzel a hírrel még gyorsan kiidegeltem a barátnőmet is, de nyílván nem csináltunk a hírből túl nagy gondot. Délután sikeresen befejeztem a Prága turizmusáról írt beadandómat. Az estét nem akartam túl hosszúra nyújtani, mivel másnap 6-ra kellett kimennem a buszpályaudvarra a barátnőm elé. Ezen okból kifolyólag korán kezdtem az estét. Találkoztam egy cseh lánnyal, akivel gondoltam, hogy iszom egy teát és beszélgetünk a világ nagy dolgairól, ennek ellenére boroztunk és sokkal közvetlenebb témákról beszéltünk. Végül eljött velem a salsa órára is, amin szintén nem vettünk túl sok használható figurát.  Az utána levő bulira a cseh lány már nem jött velünk, így hozzácsapódtam egy másik cseh bandához. A salsa buli most sokkal inkább regatonos, meg merengés volt. A terem is kisebb volt, mint a múltheti, úgyhogy táncolni nem nagyon volt kedvem. Ettől függetlenül rengeteget táncoltam, mivel az elején felkértem egy cseh lányt, akinek bejött, hogy ismerek egy pár lépést és „furcsa” figurákat is tudok, ígyhát vele táncolgattam. Aztán mikor lelépett levegőzni, kicsit kifújtam magam. Nekiálltam dumálni egy Brazil sráccal, aki arról akart meggyőzni, hogy a 3 külön országba, 5 gyerek, az nem a mentalitásnak köszönhető, mert bármikor megeshet. Igazából rohadt jól kijöttünk a sráccal, de egyszer csak megjelent egy másik lány, aki berángatott bachátázni, úgyhogy el kellett köszönnöm. A srác lelépett, úgyhogy innentől kezdve megállás nélkül táncolgattam, mindenféle furcsa zenére. Fél 2 felé megfűztem a lányt, akivel beszélgettem odafelé, hogy lépjünk le. A bejáratnál összefutottunk még egy pár emberrel a tanfolyamról, akik tovább akartak menni, bulizni máshová, de erre csak minimálisan hajlottam, ezért inkább a hazautat választottam. Szerencsére a cseh lány is, akiről a félórás várakozás alatt kiderült, hogy orosz. Ide felvételizett Prágába. Egy éven keresztül tanulta a nyelvet és úgy érzi, hogy Oroszország nem áll túl jól anyagilag, ami engem megdöbbentett, bár sosem olvastam semmit a gazdaságukról. Megbeszéltem a lánnyal, hogy töltsünk együtt több időt, mivel nem bírja a dohányfüstöt, így nekem is egészségemre válna a társasága. A gond az volt, hogy elfelejtettem elkérni a számát és közben megérkezett a villamosa. A rövid esti programom végül a héten a leghosszabbra sikeredett.

Sikerült 3-tól 5-ig aludnom, tehát nem voltam túl fitt, mikor kimentem asszonypajtás elé, de ő sem aludhatott túl sokat. Az első programunk tehát az alvás volt. Ez után kitaláltam, hogy várost nézünk, de mivel egész szép időnk volt, így felmentünk a helyi Eiffel-toronyba. A gond az volt, hogy fogalmam sem volt arról, hogy jutunk oda, így elég sok kerülőt tettünk, mire eljutottunk a toronyig. A torony egy dombtetőn állt és csak gyalog lehetett megközelíteni, tehát egy külön tortúra volt a két pesti gyereknek a dombra mászás. A következő problémát az okozta, hogy tériszonyom van és megláttam a torony felépítését. A középső tartóhenger körül vezető lépcsőn kellett felgyalogolni a kilátó részbe, ami a legnagyobb szívás, ha ilyen problémákkal küzdesz. Természetesen erőt vettem magamon és felmentem a kilátó részbe, ami egyébként még mozgott is. A kilátás egyébként szép volt, de ködös volt a város, így a város határait már nem láttuk. Visszafelé lesétáltunk a Campa-sziget felé, a Károly-hídon át az Óváros térig. Ott nekiálltunk éttermet keresni. Még hétfő éjszaka elmentünk egy hely előtt, ahol volt valami speciális sör, így megpróbáltam emlékezetből odatalálni. Másodszori nekifutásra sikerült is, de a napvégére már ez a partneremnek is megszokott volt, hogy elsőre semmi sincs ott, ahol én gondolom. Az étterem szerintem nagyon jó választás volt, mivel gyertyát gyújtottunk az asztalnál, fasza dekoráció volt, élőzene és finom étel (bár megint nem olyan lett, amire étlap alapján gondoltam, de jó volt). Ez után megnéztük az órajátékot a főtéren, majd hazamentünk. Mivel viszonylag korán hazaértünk, így még megnéztük a „Viharsziget” című filmet, azaz megnéztük volna, de három óra alatt, egy órát sikerült lejátszanunk, így inkább reggel fejeztük be.

Szombaton sem keltünk túl korán, de a túránkhoz elegendő időnk volt. Végig sétáltunk a várban és lementünk a pisilő szobrokhoz is. Mivel elfáradtunk, így megpihentünk az egyik (szerintem) leghíresebb kocsmába, ahol magadnak csapolhatod a sört,(ha foglalsz asztalt). Az utunkat a zsidónegyeden keresztül folytattuk a köztársaság teréig, ahol megálltunk ebédelni (5 körül). Ez után hazamentünk. Az esti buli előtt bekapcsoltunk egy filmet, amivel ismét nem jártunk szerencsével, így aludtunk egy órát. Mivel nem egyedül voltam, így kicsit elővigyázatosabban körbeérdeklődtem az embereket arról, hogy hol találkozunk pontosan (tanulva a fél-egy órás kocsmakereséseimből). A kocsmát elsőre megtaláltam, viszont csak egy csoporttárssal találkoztunk ott, aki mondta, hogy a többiek bizony nincsenek ott. A kocsmába igaziból hely sem volt, de szép sorba befutott még vagy 5 ember, így nekiálltunk informálódni a többiektől, hogy hol vannak. Kis kerülővel a „szex múzeum” előtt találkoztunk az egyik társunkkal, aki megmutatta, hogy hol a kocsma. Nagyon sokan voltunk, így elég szűken fértünk el. Sajnos a társaság unalmasabb részén találtunk helyet, mozgásterünk pedig nem sok volt, így csak iszogattunk. Amikor megjöttek az osztrákok is, odamentem az asztalukhoz egy kicsit. Mikor odanéztem a barátnőmre akkor pont beszélgetett, így gondoltam, hogy ráérek visszamenni. Két perc múlva jött az egyik német lányka, hogy menjek vissza a barátnőmhöz, mert ez nem kóser, hogy egyedül hagyom. Visszamentem hozzá és utána együtt visszamentünk az osztrákokhoz. Ott már felszabadultabb volt a légkör, megérkeztek az első ingyen piák, a többiek táncoltak. Nem sokára átmentünk a szórakozó helyre. Az eredeti hely belépős volt és nem túl szimpatikus, így átmentünk egy ingyenes buliba. Ez az a szórakozóhely volt, ahol első este megfáztam és azóta sem vagyok teljesen egészséges.  Mivel sem a barátnőm, sem én nem nézünk ki túl idősnek, így kétszer is ellenőrizték a személyinket. A buliban csak néhány ember volt beöltözve valaminek és tőlünk is csak azok, akik lelopkodták a dekorációt a kocsmából. Az elején táncolgattunk, aztán mivel asszony megunta a zenét, ezért leültem vele. Egy darabig még próbálkoztam bevonni a társaságba, de végül leléptünk. Otthon megvacsoráztunk hajnal 2 körül. Ez nálunk megszokott, bár otthon ilyenkor már csak fagyit eszünk, de sajnos azt nem tudtam prezentálni.

Vasárnapra már csak a Vencel tér volt napirenden, amit igaziból a buli alkalmával már megnéztünk közösen. Előző nap láttunk egy képeslapot, amin volt egy aranyos házacska, meg egy szökőkút is, amiket még én sem láttam sosem, így elindultunk ezek felkeresésére. Szerencsére mindkettőre volt tippem, hogy hol fogjuk megtalálni, így elindultunk először a házikó felé. A tőlem 3 percre lévő parkon sétáltunk keresztül, ami nagyon szép volt, így az őszi színeivel. A park felétől folyamatos rálátásunk volt a városra, így gyakran megálltunk fotózni, meg nézelődni. Szerencsére az idő is szép volt, így egész messzire el lehetett látni. Ez mondjuk arra volt jó, hogy a szökőkút helyével kapcsolatban egy kicsit megkavarodtam. Sikeresen megtaláltuk a házat és elindultunk a Vencel tér felé. Természetesen ismét eltévedtem, de út közben megálltunk képeslapokat nézegetni, hátha legalább ott megtaláljuk a szökőkutat. Megkérdezni nem tudtuk, mivel egyikünk sem jegyezte meg a tervező nevét. Végül találtunk a szökőkúthoz túrát, amit cirill betűkkel reklámoztak, megkérdeztünk magyarokat, akik valószínűleg hülyének néztek minket és egy helyi újságosnál is megpróbáltuk képeslap alapján megtudni, hogy merre menjünk, de nem jártunk sikerrel. Végül elmentünk oda, ami az első tippem volt, négy megállóra a lakásomtól. A szökőkút ott volt valószínűleg, viszont nem találkoztunk senkivel, aki elmondhatná, hogy hogyan látogathatjuk. A kasszánál találtunk egy kivetítőt, ahol csehül vázolták a programlehetőségeket a szökőkútnál. Valószínűleg ezt a kutat, ilyen táncos előadások mellé kapcsolják be. A gond az volt, hogy nyolckor kezdődött az első előadás, viszont az óraátállítás miatt, még csak fél 6 volt és ennek ellenére nagyon hideg, ezért inkább megvacsoráztunk és hazamentünk. Itt még nem ért véget a napunk, mivel este lementünk egy salsabuliba. Az okot nem igazán tudom, de senki sem kérte fel a barátnőmet, én meg ezért csak vele táncoltam, de nekem ez így is teljesen megfelelt. A tánctéren találkoztunk Góliáttal, akit nem így hívtak valószínűleg, de kibaszott magas volt (a srác feje, elérte a következő szint alját). Rájöttem, hogy még mindig a barátnőmmel a legjobb bachatazni és vele salsáztam a legjobbat mióta itt vagyok. Az egyetlen dolog, ami zavar, hogy ő neki nem elég a tánctudásom (mondjuk ezen, jelen pillanatban nem tudok, azaz annyiért-amennyiért lehetne, nem akarok javítani).

Szerencsére a hétvégét megúsztuk új szobatárs nélkül és a másik sráccal is csak szombat éjszaka találkoztunk. A hétvégén végre annyit beszéltem magyarul, amennyit tudtam, ettem egy jót, megkaptam a szeretet dózisomat a következő másfél hónapra és jól szórakoztam. Így egyenlőre kipipálhatok egy pár dolgot a hiányérzeteim közöl!